Szia,
Dóra vagyok és azon dolgozom, hogy jobban érezd magad a bőrödben, tudj fájdalommentesen mozogni, javuljon a légzésed, ezáltal a stressztűrésed és teljesítményed, hogy energikusabbnak és egészségesebbnek érezd magad!


Már gyermekkoromban is ez volt a célom, csak akkor még nem tudtam róla. Mindenáron orvos szerettem volna lenni! Ami végül nem lettem, és ezt már csöppet sem bánom!
Hosszú volt az út idáig és minden a mozgással kezdődött. Sokáig dolgoztam edzőként, tartottam csoportos órákat és egy időben masszíroztam is. Majd egyre jobban zavart, hogy ezekkel az eszközökkel nem tudom megoldani azokat a főként mozgásszervi problémákat melyekkel hozzám fordultak a klienseim.


Így újra beültem az iskolapadba, körbeutaztam a világot és tanultam. Tanultam kötőszövetes manuális techninkákat, testtartáskorrekciót, gerinctréninget és rengeteget az izomrendszer és idegrendszer működéséről.
Majd érkezett a következő mérföldkő: a légzés, egy újabb merülés az emberi test rejtelmeibe, annak kémiájába és fiziológiájába. Hihetetlen utazás, hihetetlen eredmények.


S végül, a táplálkozás útvesztőjén is elindultam, hogy jobban megértsem a gyulladásos folyamatok, a száj baktériumai, a mikrobiom, a szénhidrát anyagcsere rejtelmeit, és ami még fontosabb, ezek hatásait a mozgásszervi problémákra és mentális állapotunkra.
Most már sokszor úgy érzem értem az emberi test bizonyos működéseit. Így eshet meg, hogy amikor egy kliens pl. makacs vállfájással keres meg, a kezelés végén az alvásáról, légzéséről és a táplálkozási szokásairól is szó esik.

Örök kiváncsi és újító vagyok, keresem a válaszokat és élvezem a kihívásokat.
Végzettségeim:
3D Hypertrophy
Paul Edmondson
Foodtest Labordiagnosztika
Funkncionális Dietetika
Strongevity Method
Lakatos Péter
Lúdtalp Szeminárium
Takács Kinga
Neuromass
Bene Gerincakadémia
Funkncionális Táplálkozási Ismeretek
Ezokurzus
120 óra
Gerinc Haladó Képzés
Bene Gerincakadémia
Gerinc és Fitness
Bene Gerincakadémia
Életvitel Konzulens
Haris Éva
90 óra
Ergon IASMT, Level 1
Gyermekanatómia
This is Timeline description, you can change me anytime click here
Anatomy in Motion
Gary Ward, Dublin
Buteyko Instructor Training
Lakatos Péter
Barefoot Training Specialist Level 1-2
EBFA by Dr Emily Splichal
Structural Integration
This is Timeline description, you can change me anytime click here
Feet, Fascia and Function Summit
Evolution 101, London
Pilates Oktatói Képzés, Level 1
Célina Hwang, Namaha, Genf
Advanced Bodyreading & Physiology of Emotional Release
Thomas Myers, Bologna
Anatomy Trains in Training
Ari-Pekka Lindberg, Amsterdam
Walking the Lines
James Earls, Genf
Ayurveda Massage and Panchakarma Therapy
P.V.A. Ayurvedic Multi-Speciality Nursing Home, Kannur, Kerala, India
Yoga Teacher Training
PVA School of Yoga, Kannur, Kerala, India
Movement Assessmennt
Eugenio Santos and Rui Abrantes
Nyirokmasszázs, Talpreflexológia, Shiatsu
Nemzetközi Masszázs Akadémia
TRX Trainer & TRX in Sport Medicine
R-Med Academy
MSc, BSc Humánkineziológia
Semmelweis Egyetem
Sporttudományi Kutatómunkna
Reijksuniversitat Groningen, Hollandia
Atlétika Szakedző, Sportlövő Edző, Testépítés-Fitness Edző
This is Timeline description, you can change me anytime click here